25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Retro-disco, avagy a 90-es évek slágerzenéi (2. rész)

Barthezz | 2008.08.05. 07:54 | kategória: retro

Folytatnám hát 90-es évekbe visszatekintő zenei sorozatomat. Előző bejegyzésemben a korszak popzenei világát igyekeztem bemutatni, s a legismertebb - mai füllel meghallgatva is ismerősen csengő - előadók legnagyobb slágereiből szemezgettem. Ezúttal pedig - ahogy ígértem - a 90-es évek eurodance/dance zenéi kerülnek górcső alá, így az előző bejegyzés felvezetése után egy kissé pörgősebb fokozat következik, s megnézzük, mire táncoltak az emberek a 20. század utolsó évtizedének bulijaiban! Folytatódjék tehát az időutazás!


Mai első állomásunk legyen a híres producer-zeneszerző, Sash! A brit előadó 1996-ban tűnt fel Európa és az Egyesült Államok chart-listjeinek első helyein, ekkor jelent meg ugyanis It’s My Life című debütáló albuma (ami nem Dr. Alban előző bejegyzésben bemutatott hasonló címre keresztelt slágerére utal, jóllehet, a brit DJ később remixet készített a zenéhez), s az albumról első kiadott track-ként az Encore Une Fois, amit az Ecuador és a Stay című újabb megaslágerek követtek. Sash! Pedig nem állt le a slágergyártással, 1998-ban megjelentetett Life Goes On albumával a címéhez hűen tovább folytatódott a siker, az előző album house-os/trance-es hangzása helyett azonban most a dance dominált inkább. Ennek jegyében születtek meg a La Primavera és a Tina Cousins-szal közösen elkövetett Mysterious Times című slágerek, melyek szintén igen hamar a rádiók kedvelt számaivá váltak! A 90-es éveket végül a Colour The World című felvétel zárta, melyet a brit producer Dr. Alban-nal együtt készített el. Sash! ezután sem tűnt el a zenei színről, 2000-es Trilenium című albuma és az arról készült felvételek (Adelante, With My Own Eyes), majd a 2002-es S4!Sash! nagylemeze szintén nagy sikereket értek még el, jóllehet az előadó igazi fénykora a 90-es évekbeli első 2 albumának idejére tehető.

Kicsit belemélyedtem Sash! életútjának elemzésébe, úgyhogy szakítsuk meg gyorsan a sorok monotonitását egy videoklippel! A producer legismertebb slágere az Ecuador volt, azonban mivel jelen bejegyzés témája inkább a dance-esebb zenék, így hát a Mysterious Times videoklipje következzen!



Visszatekintésünk második kiszemeltje a német La Bouche együttes. A duó 1994-ben alakult meg Frank Farian producer kezei alatt, s valósággal berobbantak Európa köztudatába Sweet Dreams című induló slágerükkel, melynek sikerét 1995-ben újra megismételték a Be My Lover című szerzeményükkel. Nem túlzás kijelenteni, hogy a La Bouche e 2 slágere teljességgel megőrjítette a rádiókat és a klubok zenei világát is, s nem volt talán ekkoriban ember, aki ne ismerte volna őket. Az együttes sikere azonban múlandó volt, ezután elkészített felvételeik már közel sem váltak ennyire népszerűvé, bár az 1999-es S.O.S. című felvételük figyelemreméltó volt még.

Következzen tehát a La Bouche és a Be My Lover! (De természetesen a Sweet Dreams is hasonlóan megérdemelte volna a kiemelt videoklip szerepét.)




Ha pedig a La Bouche-ról szót ejtettünk, akkor már nem hagyható ki az összeállításból a korszak másik híres német együttese, a Culture Beat sem! A Culture Beat jóval tartósabb sikert könyvelhet el magáénak a La Bouche-énál, 1991 és 2003 között ugyanis összesen 5 albumuk jelent meg, melyekről több igencsak sikeres felvételt is a magukénak tudhatnak. A nagy hírnevet az 1993-es második albumuk, a Serenity, arról pedig a Mr. Vain című felvételük hozta meg, mely gyorsan az európai zenei éra egyik húzószámává vált. Ezt követte 1995-ben az Inside Out és 1998-ban a Metamorphosis című albumuk, majd egy némileg hosszabb csend következett. 2003-ban azonban újra robbantak, elővették 10 éves slágerüket, a Mr. Vain-t, s sokat igazából nem változtatva rajta (csupán a zenei alapokat pofozták fel a kor zenei trendjének megfelelően) a Mr. Vain Recall-al hatalmas sikert értek el a hallgatóság új generációjának tagjai között is.

Következzen tehát a Culture Beat és a „Hívj Mr. Vain-nek”!




Maradjunk még továbbra is Németországnál, a germán nép ugyanis futószalagon gyártotta a korszak európai slágerlistáit uraló együtteseket. Az akkoriban még jóval prűdebbnek számító szexuális kultúrának mutatott fricskát az E-rotic nevű formáció elsőre kicsit bonyolultan hangzó, ám igencsak találóra sikeredett Max Don’t Have Sex With Your Ex című slágerével, melynek rajzfilmszerűen megrajzolt videoklipje is igencsak a szexuális téma köré összpontosult. Az együttes további trackjei már inkább csak Németországban voltak híresek (melyek szövegükben is követték a megkezdett trendet, elég csak megemlíteni pl. a Help Me Mr. Dick, vagy a Fritz Love My Tits című zenéket ;-) ), s úgy látszik, Európának egyszer is elég volt a magyarra fordítva nemes egyszerűséggel „Max, ne dugj az exeddel” szövegű nótákból ;-)

No de lássuk végre a szex-kult-slágernek számító Max Don’t Have Sex With Your Ex videoklipjét!




Még mindig kedvenc németeinknél maradva nem hagyható említés nélkül a Snap! nevű elektronikus zenei formáció sem. Az együttes 1990-ben jelent meg a zenei palettán The Power című felvételével, s a tört ütemű, elektronikus és hip-hop elemeket is magában ötvöző zene azonnal a slágerlistáék élére tört. A sikert pedig 2 évvel később újra megismételték a kissé dance-esebb beütésű Rhythm Is A Dancer megaslágerükkel, melynek számtalan remake-je és feldolgozása készült azóta. További sikereket is az előbb említett 2 sláger újragondolásai alapozták meg, bár született még egy-két jelentősebb felvételük ezeken kívül is, pl. az Exterminate. Érdekesség egyébként, hogy a Snap! slágereiben a híres német rapper, Turbo B. működött közre.
Az együttes 1996 óta már csak elvétve van jelen a zenei életben, de még napjainkban is időnként kiadnak egy-egy újabb single-t, jóllehet - hacsak nem egy újabb Rhythm Is A Dancer feldolgozásról van szó - ezek már kevésbé válnak ismertté.

Tekintsük meg a Rhythm Is A Dancer videoklipjét!




Nos elérkezett már az ideje, hogy végre magunk mögött tudjuk Németországot, s új helyszínre, egyenesen Belgiumba utazzunk, ahol 1991-ben megszületett az akkori zenei életbe teljesen új színt vivő 2 Unlimited! Első slágerük a még ezen évben kiadott Get Ready For This volt, majd olyan nagy, mindenki által ismert zenék következtek, mint pl. az 1992-es Twilight Zone, az 1993-as No Limit és Tribal Dance, vagy az 1994-es Let The Beat Control Your Body.
Az együttes szekere - mérsékeltebb sikerekkel - egészen 1998-ig ment, s ezután már csak 2-szer hallatott magáról a 2 tagú dance formáció: a 2003-as és 2004-es esztendőkben 2 legnagyobb slágerüket, a No Limit-et és a Tribal Dance-et gondolták újra, s helyezték új zenei alapokra őket, megfelelően az akkori trendnek, amikor ugyanis szinte minden nagyobb 90-es évekbeli sláger újrafeldolgozásra került.

Nézzük meg tehát egyik legismertebb zenéjük, a No Limit videoklipjét!




És most… és most… következzen végre az ezen összeállítás-sorozatban egyik legjobban várt formáció, a Captain Jack! ^^ Kevesen tudják csak, hogy az együttesnek nevet adó kubai születésű Franky Gee (alias Jack kapitány) zenei karrierje előtt valóban katona volt, s miután szüleivel az Egyesült Államokba vándorolt, több évet lehúzott az amerikai hadseregben. Ezután helyezte csak át székhelyét Németországba, ahol Sunny nevű énekesnővel megalapította a Captain Jack nevű duót, s az együttes nevét viselő első slágerükkel 1995-ben egycsapásra meghódították egész Európát! „HEY-OH Captain Jack, HEY-OH Captain Jack!” - zúgott szinte kórusban minden ember torkából a rigmus, ha a zene bárhol felcsendült. A slágerek pedig csak jöttek futószalagon, ki ne ismerné pl. a Drill Instructor-t, a Soldier Soldier-t, vagy a Little Boy-t?
Egy sajnálatos hírt is be kell azonban jelentem ezen bejegyzés kapcsán, mely sajnos szinte 0 sajtóvisszhangot kapott akkoriban: 2005-ben elhunyt a mi szeretett Jack kapitányunk, Franky Gee. A híres énekes agyvérzést kapott, kómába esett és sajnos már nem tudták megmenteni az orvosok az életét, így a 90-es évek eurodance-zenéjének egyik legmeghatározóbb tagja, több, mint 7 millió eladott lemez után örökre eltávozott közülünk. RIP Captain Jack.

Tisztelegjünk a soron következő 2 videoklippel Captain Jack emléke előtt! Következzen tehát a Captain Jack és a Little Boy videoja!






Captain Jack után pedig következzen egy újabb olyan együttes, aki zenéjével valósággal megőrjítette a 90-es évek fiatalabb zenei közönségét. Egy 4 tagú dán formációról van szó, akinek mind zenéire, mind videoklipjeire sajátos bájos infantilisség volt jellemző, s pontosan ezen védjegyüknek számító tényezők miatt imádta őket mindenki! Igen, nem másról van tehát szó, mint az Aqua nevű dance-együttesről!
Bár a csapat már 1994-ben megalakult, az áttörést, s a hírnevet az 1997-es Barbie Girl hozta meg számukra, mely zenét azt hiszem nem kell bemutatnom senkinek sem. „Come on Barbie, let’s go party!”, avagy „Gyerünk Barbie, menjünk b***ni!” - ahogy a kevésbé szalonképes magyar átköltés szólt (az eredeti verzió a maga rószaszín színvilágával kissé szolídabb volt ;-) ) A Barbie Girl sikerét pedig újabb fülbemászó slágerek követték: jött a Dr. Jones, majd pedig a Lollipop (Candyman), s a nagy slágereket magába tömörítő Aquarium album 3-szoros platinalemzzé vált. 2000-ben megjelent második albumuk, az Aquarious, de róla a Cartoon Heroes és az Around The World visszatérő számaik már csak mérsékelt sikert hoztak, míg végül 2001-ben, az együttes hölgy és férfitagjának szakításával maga a csapat is felbomlott.

Mivel a Barbie Girl már könnyen a könyökén jöhet ki mindenkinek, így ezúttal másik nagy slágerük, a Dr. Jones videoklipjét tekintsük meg!




Bejegyzésünk végefelé közeledve térjünk át még jobban a 90-es évek végi disco irányába, nem hagyhatjuk ki ugyanis az öszeállításból az akkori klubokban lassan irányadóvá váló house zene egyik legszélesebb körben ismertnek számító slágerét, a Samba de Janeiro-t! A slágert a 3 lányból álló (és persze elég erőteljes produceri háttérmunkával tevékenykedő) német Bellini formáció jegyezte, mely gyakorlatilag ezen zenéjével letudta első és utolsó nagy slágerét is egyben, s így a siker is tiszavirág életűnek bizonyult. A Samba-val azonban tény, hogy hihetetlen mértékű sikert arattak: tömegével tanultak meg az emberek a klip alapján Samba-t táncolni és adták elő ezt - főként a lányok - a különfle suli-bulikon és egyéb rendezvényeken (bizony, akkor még nem afféle jumpstyle, meg techtonik volt a menő, hanem a szamba számított rajnak ;-) )

Lássuk tehát a valószínűleg mindenki által jól ismert Samba de Janeiro videoklipjét, s elevenítsük fel egyben a Samba-tánc elemeit is ;-)




A mai sort pedig zárjuk a 90-es évek végének talán egyik legvegyesebben megítélt együttesével, a Vengaboys-szal, hiszen őket sem lehet csak úgy említés nélkül hagyni ezen korszakból. A 2 lányból és 2 fiúból álló holland együttes 1997-ben alakult, s az előzőleg ismertetett Samba de Janeiro egyenes lekoppintásának szánt Parada da Tettas zenéjükkel indítottak, amit a To Brazil címet viselő, szintén latinos hangulatú felvételük követett. Az igazi ismertséget azonban a gyors stílusváltás után kiadott Up & Down, valamint We Like To Party című sálgereik hozták meg számukra, melyeknek sajátos dallamuk igen hamar a fülébe mászott az embereknek. S ekkor következett még csak igazi robbanásként a slágerlisták élét azonnal kisajátító talán legvitatottabb slágerük, melyet lehetett utálni vagy éppen imádni, a két véglet között köztes megoldás itt sem létezett: a roppant ötletes és tartalmas szövegű, ámbár annál dallamosabb, s fülbemászó Boom Boom Boom Boom. Első albumuk, a Party Album nem is sikeredett végülis rosszra, s az album végefelé 1-2 komolyabb house felvétel is befigyelt már, mint pl. a Superfly Slick.
Az ezután következő második nagylemezükkel azonban már megindult a csapat teljes mélyrepülése, egyedül az erről kiadott legelső track, a - sztem már akkoriban is utragagyinak számító - Kiss tudta még magát megtartani a slágerlistákon.

Nézzük meg tehát legvégül a nagy feltűnést okozó Boom Boom Boom Boom videoklipjét, mely az amszterdami Vörös Negyed egy leszbi bárjába enged betekintést nyújtani!




Ezzel pedig véget is ért 90-es évekbe visszatekintő sorozatom második része, de csüggedésre semmi ok a még nosztalgiázni vágyók között: nemsokára ugyanis érkezik a sorozat 3., befejező darabja, mely a 90-es években igencsak meghatározó rave korszakba fog egy kis betekintést adni!

Utolsó módosítás: 2008.08.16. 01:14

Hozzászólások

Dino
1 | Dino 2008.08.05. 08:10
Hehe, ezek mentek leginkább a tévében, amikor MTV-t néztem még sok évvel ezelőtt :) Hogy mennyire távol esnek az általam preferált zenei stölusoktól...
Pár napja igencsak meglepett amúgy egy plakát az utcán, valami ilyesmi volt: "Anita Doth featuring 2Unlimited" (a csaj neve nem rémlik pontosen) Elfogyott volna a pénzük? ;)
Na, utána poénból rákerestem Youtube-on azért én is a No Limitre :)
2 | somesz83 2008.08.05. 08:25
Falra másztam anno ezektől a zenéktől (kivéve Samba meg a Mr. Vain, azok nagy zenék :D), de tény, hogy meghatározó dallamai voltak a kilencvenes éveknek. És az a durva, hogy még ezekben is több zeneiség volt a mai szarokhoz képest.
Barthezz
3 | Barthezz 2008.08.05. 08:49
Hát igen, az előző bejegyzés kommentjeinél (vagy pada bejegyzésénél) is megjegyeztem, hogy ezerszer inkább egy "gagyibb" 90-es évekbeli dance zene, mondjuk egy Barbie Girl, mint ami mocskok most hallhatók a rádiókban. Ezeknek a zenéknek még volt egy bizonyos stílusuk, kifejeztek egy életérzést, a mai "slágerzenék" viszont jellegtelen tucatszarok szinte egytől egyig :-/ De jó is lenne újra a 90-es években lenni! ^^
4 | Pyrogate 2008.08.05. 11:31
húú tisztára eszembe jutott az az idő, amikor volt kazettás magnónk és vettük sorra a Supra Hits válogatás kazikat. No azokban voltak ilyen (ill. az előző bejegyzésedben is említett pl. Rednex) zenék. Néha még most is előveszem őket, megy a kocsiban, aztán keményen nosztalgiázunk:D
Csak a Little Boyt nem ismertem, a többit igen, de ahogy az előttem szólok is leírták: igazából nem szerettem őket, mert állandóan ezek mentek:) Na jó, azért Mr Vain, Sweet Dreams, Rhythm Is A Dancer pl. még most is gyakran lemegy, mert megunhatatlan.:) De így visszanézve, milyen gagyi klipje van mindegyiknek:D

Ja és egy megjegyzés: ennek a táncnak nem sok köze van a szambához, inkább a gyerekkori "head & shoulders, knees & toes"-hoz hasonlít:D
Barthezz
5 | Barthezz 2008.08.05. 12:30
Hát a klipek tényleg irtó gagyik mai szemmel nézve, teljesen más öltözködési meg koreográfia típus volt még akkor érvényben :-) Csicsás, élénk színvilág, jelmezek, bár a mai klippek között is jócskán akad néhány förtelem ;-)

Supra Hits kazettáim amúgy nekem is voltak anno, meg nem tudom, a Hupikék Törpikékre emlékszel-e, ahol ezen zenék egy részét is átköltötték (Captain Törp például) xD

A szamba-tánc helyett pedig szándékosan írtam Samba-táncot ;-) A klipre utaltam vele és nem a szambára, ami tudom, hogy teljesen más ;-)
6 | Pyrogate 2008.08.05. 12:34
jaaa ok, akkor nem vágtam a poént:)
amúgy ezek a kitalált táncok tényleg nagy sikert hoznak, gondoljunk csak az ultragagyi macarénára, v. két-három éve volt az a 3 csaj által énekelt "asszere he":D (nem jut eszembe sehogyse a zene, amit annyira nem is csodálok). Itt legalább a zene jó, de azért a kitalált koreoval sokat dobnak rajta, hiszen így bármilyen bulin leadhatták, az emberek egyből ezt kezdték ropni:) hangulat garantált
Barthezz
7 | Barthezz 2008.08.05. 12:46
Ketchup Song a címe >> fú de utáltam én azt xD
Barthezz
8 | Barthezz 2008.08.05. 12:48
Amúgy igen, nálunk osztálybulikon az összes csaj nyomta a klipben látható táncot a Samba-ra, volt egy feelingje neki :-)
LordMatteo
9 | LordMatteo 2008.08.05. 20:36
Cpt. Jack a favorit a korszakból! :-D
10 | ShuleyvA 2008.08.05. 20:53
Egyre jobban kezdem azt érezni, hogy ezek a zenék nem csak pusztán zenék. Már persze aki ebben nőtt fel. Elképesztő dolgok ugrottak be a régi szép időkből ismét és persze maga a hangulat, bár ez csak nosztalgia terén válik ki, lévén régi számok, de mégis bátran mondom, a régiek igenis tudtak zenét csinálni. Köszönöm a momentumokat Barthezz.
Van frissülni való rendesen.
Barthezz
11 | Barthezz 2008.08.06. 10:07
Köszönöm a kommentet, azt hiszem, ennél nagyobb öröm nincs is ilyenkor, minthogy az írásom vkinek ilyen nosztalgikus hangulatot tud elindítani a fejében ^^
Esküszöm, össze kéne hozni vhogy egy időgépet, visszamenni 1990-be és újra átélni azt a 10 évet, felcseperedő gyerekként persze :-) Iszonyatosan elkapott engem is pár hete a retro láz!
12 | ShuleyvA 2008.08.06. 11:12
Igen ám, azonban meggondolandó - ha bele is gondolunk az időutazásba -, hogy mi is fog ránk várni a jövőben, ami azonban nem kecsegtet sok jóval.

Az az idő sajnos elmúlt, így van rendjén, ma pedig kiröhögjük a sok divatszennyt és persze marad a szívünkben egy kis zug a retrónak is... örökre :-)
13 | lordelrond 2008.08.06. 11:22
Nagyon fasza lett.
Jól összeválogattad a 90's évek slágereit, jót noztalgiáztam.
Barthezz
14 | Barthezz 2008.08.06. 11:39
lordelrond: Thx, örülök, hogy tetszett ^^

ShuleyvA: Hát, akkor újra és újra leélnénk azt a 10 évet, 99-ben mindig visszaállítanánk az időkereket 1990-re és így öregednénk meg :-)
15 | ShuleyvA 2008.08.06. 11:43
Erről az jutott eszembe, hogy mégis mennyi mindent kipróbálhatna az ember. Főleg így 10 éves "respawnal" :D
Barthezz
16 | Barthezz 2008.08.06. 11:48
Igen, ha újra 10 éves lehetnék, de a jelenlegi világismeretemmel és felfogásommal, tuti máshogy szervezném az életemet, sztem nagyon zsír lenne ^^
17 | köri 2008.08.16. 08:38
Snap:the power c. dal eredetileg Chill Rob G dala,amiből "balhé" is keveredett anno.Ha megnézzük az eredetit, akkor rájövünk, hogy még a klipp sem eredeti ötlet.Természetesen ezekre a zenékre én is szívesen emlékszem vissza, hiszen akkor bulizgattam igazán.

http://www.youtube.com/watch?v=P1Nwy5Nmffc

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.