25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Euro 2008 - Spanyolország ül Európa (futball)trónján

powerhouse | 2008.06.30. 14:53 | kategória: euro2008

Vége! Az általam lesajnált spanyolok megérdemelten nyerték meg a döntőt, kétséget se hagytak afelől, hogy ők a jobbak. Lefocizták a német csapatot, és 44 év után újra ők Európa legjobbjai.

Pedig nem készültek túl jó előjellel: a torna gólkirályjelöltje (most már gólkirálya), David Villa nem léphetett pályára, míg a másik csapatból gyakorlatilag senki se hiányzott, még Ballack is pályára lépett, pedig az ő játéka kétséges volt. Mégis a németeket tartották esélytelenebbnek, ami meglehetősen furcsa az után, hogy ők voltak a sajtó nagy esélyesei a torna előtt… Most bejött, nem tudták megverni az esélyesebb spanyolokat, nem úgy, mint a portugálokat.

Luis Aragones csapata végig fölényben volt, egy-egy indítás végig veszélyt jelentett, az első nagy védés mégis egy német védő megmozdulása után kellett bemutatnia Lehmannak. Aztán jött Torres kapufája, érthetetlenül egy fejes után, pedig ez elvileg a németeknek jobban megy, a spanyolok meg a földön a veszélyesek. Erre a legjobb bizonyíték a gól, amikor is Xavi ugratta ki a liverpooli csatárt, aki lefutotta Lahmot, majd Lehmann fölött a hálóba emelte a pöttyöst. Megvolt a vezetés, a németek nem tudtak erre mit lépni, a mezőnyjáték folyt tovább, de csak nem sikerült a hátralévő 60 percben gólt rúgni, ami vagy azt jelenti, hogy Ballackék nem voltak formában, vagy hogy a spanyolok elképesztően jól fociztak.

Utóbbi mondanám. A hispánok veretlenül nyerték meg a 2008-as Európa-bajnokságot, csak az olaszoknak nem tudtak gólt rúgni, rajtuk kívül mindenki kapott legalább egyet, de sokszor kettőt vagy többet. Rögtön a torna elején kivillantották foguk fehérjét, a szbornaját gázolták le 4-1-re, a végére gyakorlatilag örömfocival. Aztán jöttek a svédek, sokáig 1-1, aztán jött az első meccsen triplázó Villa, és eldöntötte a meccset. A görögök ellen már csak a ’fakó’ játszott (micsoda fakó volt ez! A spanyol gólkirály, Güiza, Fabregas, Xabi Alonso, és még sorolhatnám!). Aztán jött a negyeddöntő, egy kínkeserves meccs után 4-2-re nyerték a tizenegyespárbajt a világbajnokok ellen, majd jött az oroszok elleni elődöntő. Mindenki sokat várt Arsavinéktól, de mégis Aragones csapata oktatott ismét, most 3-0 arányban. És aztán a fentebb részletezett döntő, melyen néha-néha előbukkant az örömfoci. És a lefújás pillanatában megszűnt az átok, mely Spanyolországot sújtotta. Annyi, de annyi elbukott világverseny után újra felülhettek a trónra, igaz csak az öreg földrészére, de mint tudjuk, ez világbajnokság a brazilok és az argentinok nélkül.

A döntő csapatai:

Németország:
Lehmann – Lahm (Jansen), Metzelder, Mertesacker, Friedrich – Podolski, Hitzlsperger (Kuranyi), Ballack, Frings, Schweinsteiger – Klose (Gomez)
Cserék: Neuville, Borowski, Rolfes, Fritz, Enke, Trochowski, Odonkor, Adler, Westermann

Spanyolország:
Casillas – Ramos, Marchena, Puyol, Capdevila – Iniesta, Senna, Fabregas (Xabi Alonso), Xavi, Silva (Cazorla) – Torres (Güiza)
Cserék: Palop, Reina, Navarro, Juanito, Garcia, Villa, Albiol, Arbeloa, De la Red
Gólszerző: Fernando Torres (33’)


Ez az utolsó bejegyzésem az Európa-bajnoksággal kapcsolatban, így hát illene egy kis összefoglalást is írni erről a jeles eseményről. Kiváló eb-t láthattunk, sokáig fogunk erre emlékezni, rengeteg jó meccset láthattunk, és a sors is kárpótolt minket a négy évvel ezelőtt görög diadal után, hiszen idén egy igazi nagyválogatott nyert, méghozzá olykor káprázatos játékkal. Láthattunk sok nagy teljesítményt, legyen szó a török fordításokról, az orosz feltámadásról, vagy éppen a spanyol csapatról, és persze voltak nagy bukások is, hiszen Franciaország, Portugália és Olaszország (stb.) egész mást várt, mint amit összehozott a válogatottuk. A két rendező ország nagyszerű munkát végzett, büszkék lehetnek magukra, ráadásul a pályán is megtették, amit tudtak, így emiatt se kell szégyenkezniük.

És végül szeretném megköszönni az olvasást, kommentelést s miegymást, szerintem nem volt fölösleges írni az Euro 2008-ról. Mégegyszer köszönöm!

Utolsó módosítás: 2008.07.20. 13:58

Hozzászólások

Barthezz
1 | Barthezz 2008.06.30. 16:46
Mi köszönjük Neked a bejegyzéseket! A döntőt beharangozó írásodnál már leírtam a dicsérő szavakat, szal most nem ismételném még egyszer, inkább azt mondom itt is, hogy Viva Espana ^^

Két apró kis kiegészítés:

A hispánok veretlenül nyerték meg a 2008-as Európa-bajnokságot, csak az olaszoknak nem tudtak gólt rúgni, rajtuk kívül mindenki kapott legalább kettőt.

A németek most ugyebár csak egyet kaptak, de ez csak egy apró megjegyzés ;-)

és persze voltak nagy bukások is, hiszen Franciaország, Portugália és Olaszország egész mást várt, mint amit összehozott a válogatottuk.

Hollandia? ;-)

powerhouse
2 | powerhouse 2008.06.30. 16:58
Javítva ^^
Barthezz
3 | Barthezz 2008.06.30. 17:03
"rajtuk kívül mindenki kapott legalább egyet, de sokszor kettőt vagy többet"

Okés, LOL :-D

A másikhoz meg a stb. helyett szépen írd oda Hollandiát :-P Igazából ennek a 4 csapatnak voltak még nagy esélyei a döntőre.
powerhouse
4 | powerhouse 2008.06.30. 18:24
Írjá saját bejegyzést, vagy ne ugráltass, oké? :D
Barthezz
5 | Barthezz 2008.07.01. 13:03
:-P ;-)

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.