Pras blogja

Műszaki alkalmazások és jelenségek egyszerűen - 4. rész: CAD/CAM

Pras | 2010.01.02. 17:52 | kategória: Műszaki ámokfutás

Üdvözöllek – a jelek szerint a címtől nem megriadt, tehát dolgokat meglehetősen durván nyomó – Olvasóm. =)

Mai témánk meglehetősen mesélős-hátradőlős-popcornos lesz, nagyjából annyit igényel, hogy el tudj képzelni egy fogaskereket. Ha már láttál is, az handicap! A bejegyzésben gondolom, lesz szöveg azért zsákszám, de igyekszem mindent képekkel illusztrálni, de vastagon. Szám szerint 43-mal. Ha valahol mégis ismeretlen fogalom kerülne elő, azt igyekszem megmagyarázni, vagy pedig csak önkéntelenül is használom, de amúgy rohadtul nincs is rá szükség, nyugodtan ugord át!

A CAD/CAM betűszócska a „Computer Aided Design” és „Manufacturing” szavakat takarja. Ezzel tehát elviekben eljuthatunk a számítógépen végzett koncepcionális tervezéstől a késztermékig. Persze, annyira azért nem eszik forrón a kását. A CAD-szoftverek legszembetűnőbb „lényege” kvázi annyi, hogy a műszaki dokumentáció nem kézzel készül, hanem számítógéppel. Aki rajzolt akár csak egyetlen csapszeget normálisan, tussal pauszra, az ezt tudja értékelni. =) Bejegyzésemben persze a gépészeti célú alkalmazásokat tekintem, hiszen vannak más célú (építészeti, pl. ArchiCAD, avagy elektronikai, pl. KiCAD) programok is, ez utóbbival például az elvi kapcsolási rajz felépítésével NYÁK-tervet generálhatunk, az alkatrészek „beültetésével” pedig teljes 3D-s alkatrészt is létrehozhatunk. Ez persze inkább az ütközésvizsgálatokra jó, azaz ellenőrizni például, hogy a cuccunk be fog-e férni a dobozába, az igazi truváj itt a nyák-tervezésen van, amit, ha kész, rögtön lehet is kipasszolni gyártásba, ami már CAM. Rögtön meg is kell jegyeznem, hogy sok ilyen programmal épp az a gond, hogy a dolog „tervezés” részét nélkülözi. Elektronikában esetleg jártas Olvasóm dolgozhat Electronics Workbench-csel. Ez a program valóban tervezési célokra használható, hiszen a firkált áramkörünket mérhetjük, ráuszítva oszcilloszkópot, Bode-plottert, ideális mérőket, miegymást, elgondolásainkat könnyen és gyorsan megvalósíthatjuk, átvariálhatjuk. Ez persze nem fog nyákot adni, pláne nem gyártásba küldhető adatot. A „klasszikus CAD”-nek tekintett program viszont igazából „csak” rajzol, azaz a valójában már megtervezett eszközt tudjuk lerajzolni, esetleg valamelyest javítgatni rajta.

A legáltalánosabb, Magyarországon „középvállalkozásokban” is használt CAD alkalmazás az AutoCAD. Ez egy nagyon frankó 2D-s dolog, amit egyszerűbb (értsd: 3D-s, ún. „szolid-test modellt” nem igénylő) rajzokhoz, különösképpen műhelyrajzokhoz; vagy éppen a 2D-ben gyorsan és viszonylag könnyen, de 3D-ben nehezen megkonstruálható alkatrészekhez a mai napig célszerű használni. Ezt azért nem mutatom be, mert 1.) túlzottan nem látványos, gyakorlatilag egy nagy múltú, „sok alágú”, letisztultan professzionális, műszaki rajzra kihegyezett – vektorgrafikus program. Vonalakkal dolgozik, ívekkel, körökkel és sokszögekkel. Csókolom. 2.) Enélkül is elég hosszú lesz a bejegyzés 3.) Nincs fent a gépemen. Végülis, nem véletlenül, bár néha a dolog gyorsabbik megközelítését jelentené.

A másik komoly csoport az utóbbi években jelentősen előtérbe került 3D-szoftverek. Ilyen például a ProEngineer (haverok közt „ProE”), az Inventor, a Solid Edge („SE”), a Solid Works („SW”), a CATIA és még egy rakás másik. Ezek matematikai háttere már jóval trükkösebb, hiszen teret, térfogatokat kell leírniuk – ebbe persze nem megyünk bele. =) A használatuk alapelve a következő: 2D-s vázlatokat kell rajzolni, például egy téglalapot. Ennek egy paranccsal magasságot kell adni, és kész a téglatest. Ha egy félkört rajzolok, és forgástengelyként az átmérőt adom meg, majd 360°-ban megforgatom, kész a gömb. Persze, ha a forgástengelyt messzebb adom meg, akkor gyűrűszerű alakzatot kapok. Ezekkel az egyszerű lépésekkel létrehozott alaptesteket „alaksajátosságoknak” nevezzük. A komplex alkatrészek ezek kombinációiból állnak elő, amiket halmazműveletekkel lehet szemléltetni. Tegyük fel, hogy egy L-alakú lemezdarabot kívánok létrehozni. Kétféleképpen is eljuthatok ide: Ha „halmazok uniójával” csinálom a dolgot, akkor egy ’I’ és egy ’_’ alakú alkatrészt fogok „összeadni”. Az eredmény ’L’. Másféleképpen viszont veszek egy téglalap alakú lemezt, és annak jobb felső sarkából „kivonok”, kivágok egy kisebb téglalapot. Az eredmény ugyanaz az ’L’. Így gondolkodva kell összepakolnom a leendő cuccomat. A példa kedvéért nézzünk egy konkrét „feladatot”, amin végighaladva be tudom mutatni a lehetőségeket.

A gépemen találtam egy fényképet, amit magam készítettem egy zsilipről a Vadása-tavon. Így utólag, valószínűleg nem szabadott volna bemennem az üzemi területre, de hát sz*rok bele, szép példa volt a csigahajtásra. Engem persze most épp hidegen hagy a szép nagy, valószínűleg valamilyen bronzból gányolt csigakerék, ellenben nagyon megtetszett a hátul található, egyszerűbb fogaskerék-áttétel; és elhatározom, hogy egy ilyen zsilip nekem kell itthonra. (Mindig ezzel kezdődik…) Miből tevődik össze a helyzetkép? Hát nézzük, van ott valami U-profil, arra fel van biggyesztve két csapágyház, amin át van bökve egy tengely, egyik végén lelapolással poligon tengelykötést hozva létre (így hívják flancosan azt, hogy „négyzet alakú a tengely vége”), esélyesen a hajtókar számára, a másikon pedig ott figyel egy fogaskerék. Ezt kéne összeütni.

U-profil
Kezdjük ezzel. Megjegyzésképp, SolidEdge-ben dolgozok, de hasonló lenne SolidWorks-ben és Inventorban is. Jó(?) szakember(????) módjára azzal kéne kezdenem, hogy a zsilipen lemérem a vas néhány méretét, majd itthon a táblázatokból kikeresem, hogy konkrétan melyik szabványos elemről van szó tulajdonképp. Ezt persze nem teszem, egyfelől, mert a bejegyzés nem ezt prezentálja, másfelől, mert a zsilip pár kilométerrel odébb van és az írás pillanatában öt perc múlva lesz éjfél, végül, mert még a pár méterre lévő táblázatokért sem fogok fölkelni, magától értetődően. (Nem, a Google-ért sem.) Lényeg, hogy a csapágyház ráférjen, ennyire kell csak előre gondolkodni, ami megint önkényuralmi dolog, mert olyan csapágyházat rakok rá, ami majd ráfér… =) Tehát, létre kell hoznom az alaksajátosságot. Azt is csinálhatnám, hogy csinálok egy jó bazi nagy téglatestet, majd az U-profilhoz a „vályút” kivágom belőle, de minek fárasszam magam? Ha lerajzolom a profil markáns keresztmetszetét, majd egyszerűen „kihúzom”, egy lépésben készen is vagyok. Nosza!
- Először megrajzolom a szelvény keresztmetszetét (a rajzon a mértékegységek mm-ben értendőek)
- Majd határozottan megrántom fölfelé, mondjuk, fél métert…
- …és ezzel készen is vagyok!
Nem volt egy bonyolult dolog, nemde. Az összes többi sem lesz az, legfeljebb több ilyen mozzanatból fog összetevődni! Ezzel persze még csak egy térfogatom van. Ez még akármi is lehet. Hogy ne „akármi” legyen, hanem egy vígan rozsdálló, hideghengerelt U-profil, ahhoz még anyagot is kellene neki adnom; így ezt is megteszem, kiválasztok neki egy szerkezeti acélt. Ez első körben azért hasznos, mert rögtön lekérdezhetek róla olyan adatokat, minthogy ennek a rúdnak mekkora a tömege (ezt értelemszerűen a sűrűségből számítja a program), felszíne (mennyi festékre lenne szükségem, ha azt akarnám, hogy ne rohadjon szét úgy, mint az eredeti), hol találom a súlypontját; avagy merre néznek a főmásodrendű nyomatéki tengelyei, ami egyszerűen szólva azt mutatja meg, hogy a kezemben hogyan forgassam el úgy, hogy a legkönnyebben hajlítsam meg, és hogyan, hogy a legnehezebben. Ez kizárólag keresztmetszeti geometria függvénye prizmatikus (= változatlan keresztmetszetű és sűrűségű, hosszú) rúdnál. Például egy vonalzót legkönnyebben úgy hajlítok meg, ha a lapját terhelem, és legnehezebben úgy, ha az élét próbálom „legörbíteni”. Következhet a csapágyház! Hősies Olvasóm, hogy képed legyen róla, ez a „fejezet”, amin végigrágtad magad, egy könnyed, nem kapkodós háromperces munka volt.

A csapágyházak, I. - öntvénytest
Ez már egy fifikásabb dolog, hiszen egyfelől nem egy alkatrészt takar, másfelől már kötött a kezem annyiból, hogy ha fene fenét eszik is, ennek a sz*rnak rá kell mennie az U-profilra. Ez nem olyan magától értetődő, hiszen ha ismét megnézed az eredeti fényképet, látható, hogy a szerelése finoman szólva sem túl ergonómikus. (szép újak a csavarok benne néhol, de még ahhoz is nehéz hozzáférni kulccsal; el tudod képzelni, mit anyázott az, aki a belerohadt csavarokat vette ki?) Méricskélhetnék, hogy mekkora kellene, hogy legyen a csapágyházam, még csak nem is kéne egyszerű fejbenszámolásokat megcsinálnom, mert a program – természetesen – ponttól pontig bőven lemér nekem bármit, akár alaksajátosságokat is, azaz átmérőket például, vagy megadja két sík között a legkisebb távolságot. Na ja, ja, de képzeld el, Olvasóm, hogy a boltban csak más méretű tartót kapok. Akkor abba már frankón nem fog belemenni a csapágyház. Újra kéne terveznem az egészet! …leszámítva, ha a programban ha változtatok az U-profil méretén, akkor ahhoz fog módosulni a csapágyház mérete is! Lehet ilyent? Persze, különben nem pofáznék róla… „hozzá kell terveznem” (ámbár nagyon erős költői túlzást ez tervezésnek nevezni, persze, de így hívják: „adaptív tervezés” =) ) a tartóhoz a csapágyházat, nem pedig külön alkatrészként. Lássuk!
- Tartok tőle, hogy ezen a képen azért olyan nagyon nem látszik, de a következő történik. Fogom az U-profilomat, és néhány, nekem kellő felületét átmásolom a csapágyház használatára. Gyakorlatilag: Nem azt mondom meg mondjuk, hogy a csapágyház száznegyvennyolc széles legyen, hanem azt mondom meg, hogy tizenhat millivel legyen mindig kevésbé széles, mint amilyen az U-profil „belső tere”. Így, ha változtatom ez utóbbit, vele fog változni a csapágyházam is! …bizonyos határokon belül, persze, elvégre benne lesz egy csapágy is, és valamivel föl is kell fogni a tartórúdra.
- Mivel nekem a tartó két szélére kell elhelyeznem a tengelyek befogásait jelentő csapágyházakat, ezért itt létrehozok egy síkot…
- …majd erre a síkra felrajzolom a csapágyház metszetét… (a kék méretvonalak „fölösleges” méretet mutatnak, de magamnak, tájékoztató jelleggel behúztam őket.)
- …majd a már ismertetett módon kihúzom térfogattá.
- A sarkokat letörtem, illetve az éleket lekerekítettem, mivel ezek a cuccok – nem mondom, hogy főleg, de akár – öntvényből is készülhetnek. Ekkor, ha tényleg korrekt akarnék lenni, öntési ferdeséget is adhatnék (…kellene adnom, pontosabban) az alkatrész oldalainak, hogy az öntőformából ki lehessen venni, egy olyan 2-5%-ot. De nem akarok. Jó ez így! Kész az öntvényem, lehet forgácsolni bele a csapágy számára a helyet.
- Kivágás paranccsal kör alakú furatot mélyítek az öntvénybe. Ebbe pottyan majd bele a csapágy. A belső gyűrűket a tengely fogja támasztani, kissé előregondolkodva, a csapágyazásom elrendezése X-jellegű lesz. A gépszerkesztési szabályokat kissé talán megerőszakolva, mindkét házba mélyhornyú golyóscsapágyakat fogok rakni.
- Végül ennek is adhatunk anyagot.
Ezze’ kész. A zsírzószemtől eltekintek. Kérdezhetnéd, Olvasóm, hogy oké, oké, de a képen csavarozva vannak a csapágyházak, ahhoz pedig furat kell, hol a furat? Lesz, persze, szétfúrhatnám az egészet itt és most is, az is jó megoldás, de nem ilyen amatőr módon fogjuk csinálni! =]

Golyóscsapágyak
Olvasóm, ha most azt kérded: „Jajj, ne, most az jön, hogy rajzolunk golyóscsapágyat?”, én azt mondom: AHHHAHAHAHA! Hogyne! Beb*szna! Akár ezt is tehetnénk, persze, de a jelszó ismét: In-ter-net. Ezért felmentem az SKF (reklám helye…) honlapjára, ahol regisztráció után szabadon letölthetem a CADparts-ról a termékeik rajzát, modelljét, szinte bármilyen programra. Ez egy okos üzleti húzás, hiszen ha letöltöm a 61906-os mélyhornyú golyóscsapágy testmodelljét, akkor amikor oda jutok, hogy elkezdem építeni a szobadísz zsilipemet, akkor jó eséllyel a boltban is azt fogom kérni. Mondhatnám, win-win business. Ők segítik a „tervezői” munkámat, cserébe megveszem a csapágyukat. Mint amikor a gyógyszergyártók házalnak az orvosnál, ez pontosan ugyanaz, csak az eredmény általában kevesebb hulla. Szóval letöltöttem.
Gyorsan bele is nyomtam a házába, ahol azonnyomban kiderült, hogy fölöslegesen széles a ház, így jó két centit „visszavágtam” belőle. Egyébként lehet, hogy okosabb volna fedlemezes csapágyat használni, hogy kicsit később rohadjon meg, de így jobban néz ki. Ne röhögj, szempont!

A csapágyházak, II. – fedél
No, alakul a molekula, egyelőre azonban a csapágy a semmiben úszkál a házában. „Hátulról” a belső gyűrűt a tengely fogja aktusra kényszeríteni, egyúttal megtámasztani, elölről a külső gyűrűt viszont magának a csapágyháznak, annak is a fedelének kell támasztania. Ehhez nem ártana egy fedél. Nosza!
- Átveszem a szükséges felületeket a fedélnek…
- …kihúzok egy „csövet”, ami tartja a csapágy külső gyűrűjét…
- …aztán kihúzom a fedelet magát, aminek adok némi élletörést.
Pöpec, ámde azt a fedelet valahogy fenn is kéne ott tartani… tehát csavarozunk! Ez érdekesebb mozzanat, így külön „fejezetbe” teszem:

Csavarozások
Ismét fúrhatnék az alkatrészekbe, méretezgetve külön-külön a furatok helyét, meg vágathatnék menetet – de akkor ha a fedélen elcsúsztatom a furatokat, akkor variálhatnám át a házat is. Ismét az lenne jó, ha ezek együttmozognának. Ezért összerakom őket, és „együtt fúrom meg!” Nézzük!
- Mindenekelőtt beállítom a furat jellemzőit, majd fúrok, mint a gép.
- Ma jó napom van, még a csapágyat sem fúrtam meg. Persze az már itt látszik, hogy a csapágyház ebben a formájában működésképtelen, a csapágy levitál, meg ilyesmi. Ide még visszatérünk.
- Az persze nem árt, ha a fedelet nem egy csavar tartja majd.
- Csináltam csavart is, még véletlenül sem szabványt.
- Majd nem egyenként „csavarozok”, hanem „beszorzom” a csavart hárommal egy kör mentén.
- A fedelet fogjuk!
Jöhet magának a háznak a rögzítése. Mondjuk, M6-os hatlapfejű csavarral. Ehhez először egy, mondjuk 8-as furatot passzolok át mindenen. Ha a tartóra magára akarnám lecsavarozni a házat, akkor a tartóba kellene menetet vágni, oda persze nagy lenne a nyolcas furat, na, nem nagyon, még éppen a „javíthatatlan selejt” kategóriába menne el. Én azonban ragaszkodom most az eredeti kép – olcsóbb és célszerűbb – anyás rögzítéséhez. Tehát:
- Kijelölöm a furatok helyét, ami majd átmegy mindkét alkatrészen.
- Át is ment!
Itt eljött számomra az a pillanat, hogy valamit kezdjek azzal a ténnyel, hogy a tengely befogásához két csapágyházra van szükség, nekem pedig jelen pillanatban egy van. Probléma adott, hogy oldanám meg? Lehetne azt, hogy az egész rohadt procedúrát a tartó másik oldalán megismétlem, és újrarajzolok mindent ugyanúgy oda is. Totálisan amatőr megoldás. Aztán lehetne azt, hogy a valójában már rég megrajzolt, mentett alkatrészeket egyenként behúzkodom, és „felszerelem” a másik oldalra is. Ez már sokkal-sokkal jobb, de még mindig pluszmunka. Mivel esetemben az az oldal az általam már megfaragottnak épp a tükörképe…
- …ezért tükrözök mindent a tartót magát kivéve, és hoppá – kész is.
Ezért érdemes előbb gondolkodni, aztán lőni. =) Csavarozzuk le őket.
- Elkészítettem a csavar modelljét; ehhez hasonlóan az anyát és az alátétet is.
- Aztán a szerelésbe pakolom és megtépem őket. Minden készen áll a tengely fogadására. (Kéretik nem észrevenni, hogy a tartóidom furata most még egy fokkal kisebb a kelleténél. Most még csak „nagyolok”. =) )

A tengely
Picit eltűnődve, azt írtam, hogy a tengelyt a csapágyak belső gyűrűi fogják. Nem lenne rossz, ha a program is folyamatosan szem előtt tartaná, hogy a tengelyt a csapágyak „határozzák meg”.
- Ezért új alkatrészt indítok, és segítségképpen átveszem a csapágy szükséges síkjait, hogy mindig ehhez idomuljon a tengely. Most, hogy a csapágy méretei rendelkezésre állnak, hozzáigazítom a csapágyház furatait is. Egyelőre azonban félprofil-megforgatással létrehozom a tengelyemet, és igazgítgatom.
- Sokkal jobban néz már ki a dolog, még akár működhet is! Ráuszítok egy ütközésvizsgálatot, és a program szerint minden rendben. Én azért a jobb felfekvés érdekében a tengelybe még maratok egy hornyot, egyébként sem egészséges lekerekítés nélkül szórakozni a tengelyvállal. A szerszámgépek is jobban szeretnek rádiuszon futni, meg repedni is kevesebb valószínűséggel fog a tengely, bár ilyen baromi vastag tengelynél nem a váll az Achilles-ín, hogy ezzel a képzavarral éljek, hanem a fogaskerekek fogai.
- Még természetesen lelapolom a tengelyvéget a hajtókarnak, és kész is! (Na jó, még szépen le kéne törnöm az éleket itt is, különben a büdös életbe' nem fog erre fölmenni egy hajtókar se, de miért legyen már minden az én problémám? ^^) Már csak egy dolog van hátra, a fogaskerék.

A fogaskerék
Kézzel nem túl bonyolult hajtásokat rajzolni, mert pár körrel elintézhető a dolog, de ha rendesen ki kell szerkeszteni fogakat, netán a kapcsolódást, attól vért lehet hugyozni. Ezért megteremtetett a Számítógép! A kereket nem az SE-vel csinálom, mert annak is van ugyan ún. „mérnöki kézikönyve”, ami persze egy rakás szar, hanem egy segédprogrammal, a GearTrax SE-vel. Modulos fogaskereket kérek, mindössze három adatot beütök (a modul, a kerék és az ellenkerék fogszáma - na jó, meg hogy a kapcsolószög 20°), és mindent, de mindent kézhez is kapok. Egyúttal ellenőrizhetem a fogkapcsolódást is. Kifogástalan.
- Mehet modellbe! Böktem rá furatot, leéleztem, és…
- …egyszerűen felnyomtam a tengelyvégre. „Szilárd illesztés.” Ilyen helyen bőven elmegy, nem kell túlkomplikálni a dolgot, egyébként is öt éven belül összerohadnak majd szépre.

A modellünk elkészült!
Fasza, mire jó ez?

Például, viszonylag leegyszerűsödik a rajzkészítés. A program levetíti nekem a főnézeteket, a metszeteket is megoldja, a kirészletezést, igazából elég intelligensen, bár azért akad bőven javítanivaló. A fő feladatom itt a méretezés, felületi érdességek, miegymás előírása; az automatikus tételszámozás eléggé elviselhető eredményt ad, így ezzel sem kell foglalkoznom.
Aztán, noha ilyen vastag anyagot nem raknak be lézer alá, a plazma pedig viszonylag vastag sugárral vág, de ha mondjuk egy vékony fogaskerékre volna szükségem a zsilipemhez, mert itthonra az is megteszi, akkor elmentem a fogaskerekem rajzát, átpasszolom a lézernek, kimegyek két órára, mire visszajövök, a kezemben van a fogaskerék, amire szükségem van! Hogy történik mindez? Ez már a CAM területe.

Előtte, mielőtt végleg ellépnénk erről a területről, egy képpel illusztrálnám az „adaptív tervezést”. A tengelynek fix hosszat adtam, de az átmérők – és a csapágyházak pozíciója – úgy változnak, ahogy az U-profilt rövidebbre veszem. Semmit nem kell átterveznem, átírok egyetlen méretet, és minden ugrik magától a helyére – megfelelőképp módosul még a műszaki rajz is!!

A rajztól az alkatrészig – CAM
Talán Olvasómnak ismerős az általános iskolai programozás-oktatás netovábbja, a Comenius Logo. A buzernyák teknősnek meg kellett adni, hogy „Előre 100”, és előre ment százat. Ha ciklusba futtattad, szép virágmintákat, meg hasonló okosságokat lehetett rajzolni vele. Képzeld el viszont, hogy az a teknős nem egy teknős, hanem egy robotkar. A gépemen nincs fent az EdgeCAM sajnos, meg egyébként is eléggé megszaladt a terjedelem, de azért a netről leszedtem pár képet. Fussunk végig a folyamaton!
- Mondjuk, az öntvény csapágyházamat szeretném megcsinálni. SE-ben megcsinálom az öntvényt öntési ferdeséggel, majd ezt (halmazműveletek!) kivonva egy „kocka” belsejéből, amit aztán kettévágok, öntőformát kapok. Pontosan olyant, mint mondjuk az ólomkatona-öntőformák. Ezt legyártatom (szintén CAM-mel, akár), teleburítom acéllal, és lesz egy csomó félkész csapágyházam. A csapágyak azonban pontos mérettűrést igényelnek, ehhez forgácsolni kell!
- Itt sajnálom, hogy nem a csapágyházzal b*szakodom a jobb elképzelhetőség kedvéért, de a lényeg ezen a képen is remekül látszik. A képen azt látjuk, amint egy ujjmaró-szerű szerszám számára a program, az elérendő geometria ismeretében legenerálja a szerszámpályát. Tehát betöltöm EdgeCAM-be az öntvényem modelljét, és szépen elkezdem kimarni rá a szükséges furatokat. A számítógépen grafikusan is ellenőrizhetem a folyamatot, amint a kis modellemből szedegeti kifelé a marófej az anyagot.
- Végül, ezeket a lépéseket le kell fordítanom a robot nyelvére is, ami valamilyen NC-gép (numerical control). Nagyon ritkán az is előfordulhat, hogy odamegyek a robothoz, és Comenius Logo-szerűen írom a programot, hogy „előre 50mm, fordulj be 12-es sugáron…” satöbbi, de éppen azért (nem) molyoltam az EdgeCAM-mel órákat az előbb, hogy ne programnyelven kelljen gondolkodnom! A szerszámpálya ismeretében a program lefordítja a robot nyelvére az utasításokat. Ez a képen a jobb felső sarokban lévő ablakban látszik. Amaz végrehajt, és némi idő elteltével kézbe foghatom a vágyva vágyott bizbaszt. Végül, hogy ilyent is mutassak, pölö ez egy háromtengelyesnek tűnő CNC-gép (Computer Numerical Control). Zömmel léptető-, vagy szervomotorokkal történik a meghajtás, ritkán, inkább kísérleti jelleggel lineáris motorokkal. „Semmi mást” nem csinál, mint forgatja és hűti a szerszámot (vagy tolja a szikrát, plazmát, lézert, vízsugarat, hegesztőt, amit ráraksz), és oda és akkor megy, ahogy a számítógép mondja neki. Ipari alkalmazásokban szerszámot cserél, és több tengely körül munkál meg, esetleg redundánsan, mint az emberi kéz. Így akár szobrot is faraghatsz vele (drágán, persze…); amiért létjogosultságuk van, az a nagyon precíz és gyors megmunkálás, ami az emberi tényező kizárásából ered.

Végül minden más.
Ezen túlmenően is rendelkezésre állnak érdekes szoftverek, sőt, masszív nagyágyúk. Ilyen például az ANSYS vagy a COSMOS; amelyek a végeselem-módszerrel (VEM) dolgoznak. Csak felsorolásképp. Végezhető vizsgálat a modelljeinken, néhány peremfeltétel hozzáadásával:
- Hőmérsékleteloszlásra
- Nyomásra, áramlásra
- Sebességre
- Feszültségre
- Alakváltozásra (kedvencem például egy „lövedék az üvegen át”-szimuláció.)
Mindezt időben változóan, akár láncolva, fűszerezve vibrációval, miegymással. Ezek a mai napig olyan iszonyatos számításigényes felhasználások, hogy általában úgy működik, hogy az ember betölti a modellt, behálózza, lepakolja a kényszereket és behatásokat, elindítja a számítást, aztán elmegy egy órácskára. Vagy tizenkettőre. (Ilyenkor szoktak megjelenni a monitorokra feltixozott „A gépen VEM fut, ha hozzányúlsz, kitépem a gerincedet és azzal fojtalak meg”-cetlik.) Az teljességgel kizárt tehát, hogy öt éven belül a játékokban valósidejű lövedék-fal deformálódások jelenjenek meg VEM-számítottan. =)

Ennyit arról a gépgyártásról, amelyet behálózott a mikroprocesszorok világa, Kedves Olvasóm, egyre ritkább látvány lesz az ide-oda mászkáló mágnesasztal fölé görnyedő szaki, amint épp ráejti a köszörűkorongot a munkadarabra, amitől az egész korong a gép mögött álló arcába robban. Pedig mókás látvány.
A sorozat következő epizódjában fogalmam sincs, mi lesz, addig úgyis jön még pár, teljesen más jellegű bejegyzés is, további minden jókat!

Utolsó módosítás: 2010.01.02. 20:16

Hozzászólások

1 | daemoonhunter 2010.01.02. 19:37
Mivel ilyen irányban tanulok mindenképp elolvasom, nagyon örülök az írományodnak:)

2 | Pras 2010.01.04. 18:03
Csak remélni merem, hogy tudok újat is mondani akkor, mindenképpen megtisztelsz! =)

3 | Dark Archon 2010.01.11. 12:36
Nem semmi iromány, én Inventorral dolgozom, főleg lemezalkatrészekből alkotott konstrukciókat csinálok, de ma is tanultam valamit :) Igazából egyvalamit furcsállok: SolidEdge-ben nincs szabványos elem-tár? Inventorban ugyanis egy Content Center nevű cuccból bármilyen szabvány szerinti kötőelemet kiválaszthatok, amit beilleszt az összeállításba. Ugyanez zártszelvénnyel is, értelemszerűen annak meg kell adni a hosszát.

4 | Pras 2010.01.13. 17:44
Az a másik favoritom, a 3D-t Inventoron tanultam. Prezentációs dolgokhoz vetíteni volt úgy, hogy STEP-ben vittem át Inventorra az SE-s modelljeimet, mert a renderét jobbnak találtam. =) Meg van még néhány kényelmi dolog, például az SE-ben nincs külön parancs a sokszög rajzolására(!). Elemtár papíron létezik ugyan hozzá, de nekem még nem került olyan verzió a kezemben, ami ténylegesen bennfoglalta volna. Amit nemrégiben nagy gyorsan felszórtam a gépre, abban például még a mérnöki kézikönyv sem elérhető, nem mintha nagy veszteség volna, na de mégis... =) Szerencsére a segédprogramok nagyon jól használhatóak az esetek zömében. Az SE ST-t próbálom most valahonnan felhajtani, a magyarországi forgalmazó egyik munkatársa mutatta, miket lehet vele művelni, nagyon tetszetős. Például, ha egyszer vázlatból kihúztad a tested, attól kezdve a módosításhoz nincs szükség a vázlatra. Megfogod az egyik oldalát, és vontatod. A másik példa, amit mutatott, hogy mart egy hornyot, majd azt, mint alaksajátosságot egyszerűen egérrel húzva mozgatta a testben. Elképzelhető, hogy kényelmesebb munka adódna vele, egy próbát megér. =)

5 | malison 2010.01.17. 11:49
HEllo!
Olvastam az írást érdekes, én SE ST-vel tervezek és azt szeretném megkérdezni, hogy tudsz-e nekem 1 kis segítséget nyújtani, hogy kötőelemekről (csavarok) vmi progit, vagy 3d-s testeket honnan tudnék beszerezni?

6 | malison 2010.01.17. 11:54
Én például most ezt csinálom:)
http://kepfeltoltes.hu/view/100117/1848642701_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

7 | Pras 2010.02.05. 12:37
Hali!

Na, most néztem meg a blogom régebbi bejegyzéseit, elnézést a késői válaszért. Fasza lesz ez, jó kis gyalupad, középen az ott fúrótokmány? =)

Papíron az SE-ben van ugyan kötőelemtár, de én még ahány verziót a kezemhez kaptam, egyben sem találtam. Mindig szabványtáblázatból csináltam meg a szükséges dolgokat. De az is félmegoldás volt, mert a csavarkötéseket a rajzgenerálásnál sűrűn elbaszarintja a program. Ahogy a .dwg konverziót is, úgyhogy inkább azt szoktam csinálni, hogy az SE rajzkészítőjében kézzel dobom fel a normális csavarkötés-ábrázolást, 3D-ben meg a maszek is ugyanolyan jól néz ki. :)
Azért, hogy mégis valamit "segítsek", talán a CADParts-en nézz körül, hátha. Esetleg műszaki torrenteken esélyesen letölthetőek ilyen dolgok, legfeljebb simán könyvtárfába rendezve, általánosabb formátumban, STEP-ben vagy IGES-ben pölö.

8 | malison 2010.02.21. 19:45
Hello!

Köszi a segítséget!

Hát ez egy gyalugép nem gyalupad, mert az más és igen ez egy hosszlyukfúrós gép és az ott egy tokmány. :) Amit eéléggé érdekes volt összerakni külön részekből:D
Most épp így áll:
http://kepfeltoltes.hu/100221/gyalug_p_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Már csak a 2 oldalburkolat hiányzik.

9 | malison 2010.06.17. 17:46
Hello!
Végre kézs a gép:
http://imagerz.com/QEMTDktvAwJQUQ4eEAVR

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.