25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Battlestations: Pacific

Új előzetesünkben elsősorban a multiplayer módokat foglaljuk össze.

Írta: Dino 14 hozzászólás

A közelgő, május 15-i megjelenés előtt még egy last minute játékbemutatóra invitáltak az Eidos Hungary és a CD Projekt munkatársai, hogy megnézhessük a Battlestations sorozat teljesen befejezett második részét. Mivel ősszel már elég átfogó előzetest közöltünk a Battlestations: Pacificről, ezúttal a prezentáció első felét csak nagy vonalakban vázolom, mivel az abban elhangzottak nagy részét már leírtam, és jelen cikkben inkább a multiplayer lehetőségekről beszélek. Annál is inkább, mert tavalyi látogatásomkor arról még csak annyit voltak hajlandók elárulni, hogy "természetesen lesz".

Battlestations: Pacific

A játék egyszemélyes része 28 küldetésből áll, pályánként 20-40 perc játékidővel, azaz összesen – természetesen játékostól és a választott nehézségi fokozattól függően – 12-20 óra alatt lehet letudni. A grafika már októberben is lenyűgöző volt, és ha lehet, erre még rátettek egy lapáttal. Annak ellenére, hogy a fejlesztők elmondása szerint már csak apróbb finomítások történtek az elmúlt hónapok során, úgy éreztem, hogy sokat fejlődött az egész megjelenése a játéknak. De az is lehet, hogy csak nem figyeltem fel minden apró részletre a korábbi prezentáció során, melyre itt most külön is felhívták a figyelmet. A tenger még mindig csodaszép, a part közelében átlátszik a tengerfenék is, és a szigeteken is jelentős növényzettel találkozhatunk.

A multiplayer játékhoz nyolc pályát biztosítanak, azonban mindet háromféle méretben, hogy két játékos esetén se vesszenek el egységeink a térképen, de ugyanakkor nyolc résztvevő is kényelmesen játszhasson egymás ellen. Lehetőségünk van egyedül, botok ellen (illetve segítségükkel) játszani, vagy akár online – a Midway masszív rajongótáborából kiindulva itt is sok-sok netes játékosra számíthatunk. Ötféle játékmódot kapunk, melyek némelyikét csak bizonyos térképméret esetén használhatunk. Az Escortban egy kritikus egységet – például egy repülőgép-hordozót – kell elkísérnünk egy kijelölt helyre (például egy szigethez), miközben a másik oldal feladata ezen tevékenységünk megakadályozása. A Siege-ben egy sziget inváziója a központi téma, egyik fél a támadó, másik a védő. Ennek egyfajta kibővített, taktikai változata az Island Capture, melyben az elfoglalt szigetek után győzelmi pontokat kapunk, melyből meghatározott mennyiséget kell elérni. Egy-egy játék fél órától akár 2 óráig is elhúzódhat, ez a legösszetettebb játékmód a multi részben. A Competitive játékmódban minden játékos egy oldalon áll, és egy közös ellenféllel szemben küzdenek. A cél minél több ellenséges egység megsemmisítése. Végül a Duel egy team deathmatch játékot takar, melyben egy adott egységosztályból választhatnak a résztvevők.

Battlestations: Pacific

A szigetfoglalásból láthattunk egy alaposabb bemutatót is, mely során kiderült, hogy többféle taktika is eredményes lehet. (Természetesen mindaddig, míg ellenfeleink ki nem ismerik manővereinket – a látott rush például gyorsan leverte a számítógép egységeinek nagy részét, de ezzel egy emberi ellenfél ellen valószínűleg másodjára már kisebb sikerrel járnánk.) Ha egy hajót küldünk a szigethez, arról lassú partraszállás indul, eközben nem árt védelmet is biztosítani számára. Próbálkozhatunk ejtőernyősökkel is, ez gyorsabb eredménnyel járhat, de mivel nincs fegyverük, fontos őket is védeni egy-két vadászgéppel. A szállítóhajók is a gyorsabb megoldások közé tartoznak, ezeket ráadásul némi védelemmel is ellátták.

Az egységeket mi válogathatjuk össze egy-egy küldetéshez vagy multi összecsapáshoz, megadott számú pontok erejéig. A játék közben ahogy veszítjük el az egységeket, úgy kapjuk vissza a pontokat, és így utólag is behívhatunk erősítést, de akár el is adhatunk egy-egy hajót vagy repülőt, ha rájövünk, hogy mással hatékonyabbak tudnánk lenni. Ennek köszönhetően ha egy összecsapásban hamar elveszítjük flottánkat, akkor sincs gáz, kis idő múlva megérkezik a választott utánpótlás. Egy-két egységre külön is felhívták a figyelmünket, így például a hidroplán felderítő észlelni képes a tengeralattjárókat is, és a látótávolsága is igen nagy. A tengeralattjáró messze tud torpedózni, néhány japán tengeralattjáró egyúttal pedig – egyes hadihajókhoz hasonlóan – felderítő gépet is ki tud küldeni. A kamikaze repülőkkel pedig igen hatékony csapást mérhetünk az ellenségre, ha sikerül váratlanul ráereszteni belőlük egy párat. Ha pedig az utolsó 1-1,5 kilométerre még a turbót is aktiváljuk, kisebb esélyt adunk az ellenük védekezésre.

Battlestations: Pacific

A tesztlehetőség idejének végéhez közeledve még a Duel módot próbáltam ki, melyben először pár perc alatt kínos vereséget szenvedtem, mivel miután lelkesen elindultam az ellenség felé, azok mindketten engem kezdtek lőni, így sok esélyem nem is maradt. Második nekifutásra már okosabban próbálkoztam, kivártam, míg nemcsak engem, hanem társam hajóját is észreveszik (melyet szintén MI vezérelt), lőtávolba érve azonnal tüzet nyitottam, utána pedig próbáltam kanyarogva kitérni a beérkező lövedékek elől. A harmadik ütközetben a fejlesztők javaslatára egy újabb hajót próbáltam ki, mely pár száz méterrel nagyobb lőtávolsággal rendelkezett, így még mielőtt esélyük lett volna eltalálnia az ellenséges hajóknak, én már rég osztottam rájuk az áldást. Így elég gyorsan sikerrel is jártam.

A játék során bármikor előhívható a taktikai térkép is. Egy Duel jellegű játéknál mondjuk sok szükség nincs rá, az Island Capture azonban sokkal eredményesebben játszható, ha alkalomadtán átváltunk térkép nézetre, és onnan adunk ki egységeinknek parancsokat. Sőt, mint megtudtuk, akár úgy is végigjátszhatunk egy ilyen küldetést, hogy csak a térképet nézzük – egy csata ilyen módon történő teljesítéséért még achievmentet is kapunk.

Battlestations: Pacific

A bemutató alapján elmondhatjuk, hogy a Battlestations: Pacific méltó folytatása a külföldön – elsősorban Xbox 360-on – jelentős sikereket elért Midway-nek. Az alaposan kidolgozott egyszemélyes küldetések után pedig az óriási rajongótábor élvezettel vetheti bele magát a multiplayer módba is, melyhez változatos játékmódok kerültek a játékba. A Battlestations: Pacificből a napokban jelent meg a demo PC-re és Xbox 360-ra, így a közelgő megjelenés előtt bárki kipróbálhatja, hogy mire is számíthat a hazai fejlesztőcsapattól. A stílus kedvelőinek mindenképpen csak ajánlani tudjuk, főleg, hogy túl sok hasonló játék nincs is a piacon.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific
  • Battlestations: Pacific

Battlestations: Pacific

Platform:

Fejlesztő: Eidos Hungary

Kiadó: Eidos Interactive

Megjelenés:
2009. május 15. PC
n/a: X360

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

peterspy
peterspy [136]
igen lehet (legalábbis ha x360 controllerre gondolsz)
balzsa
balzsa [1]
Sziasztok!

Ezt a játékot lehet, controllerrel játszani PC-n??

Köszi :)
faterhaver
faterhaver [232]
Sziasztok! Feltettem a játékot, minimum konfig simán megvan ajánlott majdnem, de mikor elindítom a játékot csak villog a kép, valami ötlet, hogy miért nem megy?
peterspy
peterspy [136]
Kitudnád fejteni ezt egy kicsit bővebben légyszi? Nagyon hálás lennék. Ha egy linket küldesz amin megtudom oldani a dolgot, azt is megköszönném.:-)
cygary
cygary [2745]
Mert nem is támogatott, kukkants át a Gears of War topikjába a megoldásért ;-)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (14 db)