Valaha rég, egy messzi-messzi galaxisban… Két okból is lehetne ez a játék mottója. Egyrészt nyilván mert Csillagok Háborúja játékról van szó, másrészt a játék kivitelezését tekintve talán valaha rég, egy messzi-messzi galaxisban még elfogadható színvonalúnak lehetett volna tekinteni. De nem a mostani játékok közt. Sajnálatos az a lefelé ívelő tendencia, amit mostanában a LucasArts produkál. Régebben nem akartak nagyot alkotni, mégis a legegyszerűbb grafikájú Csillagok Háborúja programok voltak a legnépszerűbbek az összes játék közül. Az utóbbi időben azonban úgy tűnik a készítők teljesen kifogytak az ötletekből, és ennek köszönhetően vérszegény játékok sorát jelentetik meg. Már a Rebelliont is csak a legfanatikusabb rajongók játszották végig, a Force Commander azonban talán még őket is visszariasztja.
A probléma valószínűleg ott gyökerezik, hogy a játékot négy év alatt fejlesztették. Mert ez nagyon meglátszik rajta. Ha időben megjelent volna, talán grafikailag megállta volna a helyét, de most már semmiképpen. A fejlesztés derekán a LucasArts úgy határozott, hogy teljesen átírja a grafikus motort, aminek eredménye a mostani teljesen 3D-s grafikai megjelenés. Amire semmi szükség nem lett volna. Teljesen felesleges a kamera 3D-s térben való mozgatása, mert így nem lehet a játékra koncentrálni. Először is próbáljuk csak elkezdeni a Tutorialt: mire a harmadik fejezethez érünk, annyi billentyűkombinációt sorolnak fel a kamera mozgatására, hogy az valami félelmetes - kiválasztás harmincféleképpen, zoomolás huszonötféle helyre, kamera mozgatása és fókuszálása ötven féle módon. Ki az, aki ennyi mindent meg tud jegyezni? É egyeltalán miért volt szükség ennyi mindenre? Az egységek közelhozása nem ajánlott az enyhén szólva felületes kidolgozottság miatt. Másrészt pedig a felső nézőponton kívül máshogyan nem lehet áttekinteni a csatát. Ki az, aki egy egységre fókuszálva fogja vezetni az ütközetet, ahonnan nem is látja át az egész terepet? Nekem pont az elszúrt kezelőfelület volt az, ami kapásból elvette a kedvemet a játéktól.
A játék stílusát tekintve valahol a stratégiai játékok és az akciójátékok közt foglal helyet - mindenből van egy kicsi, de tényleg csak egy kicsi. Igazándiból csak a parancsnoki pontjainkkal tudunk gazdálkodni, amelyekkel több egységet szerezhetünk magunknak. Ha nem tudunk végrehajtani egy feladatot, vagy csak túl későn, akkor elbúcsúzhatunk pár értékes ponttól, viszont az ellenséges egységek likvidálásával szépen gyarapíthatjuk számukat. A csaták egy része egy csillagromboló belsejéből indul, ahonnan az egységeink megkezdik az inváziót. A bolygófelszínen telepíthetünk egy-két épületet, amelyekkel az egységek felszínre szállását, illetve a csatát irányíthatjuk. Aztán csapatokba szervezhetjük a különböző egységeket, és kezdődhet is a küldetésünk. Van, hogy csak meg kell keresni valamit az adott bolygón - pl. Owen bácsi és Beru néni lakhelyét kell kifüstölni a droidok után kutatatva -, vagy pedig egy ellenséges bázist lerohanni - pl. a hothi ütközet - , illetve a sajátunkat védeni. Amennyiben egy egységünk több ütközetet is túlél, úgy megnőnek a tapasztalati pontjai, és ettől erősebbé válik. Ezek az egységek aztán a következő küldetések során is a rendelkezésünkre állnak.
A grafikát tekintve is bizony elég sok szégyenkezni valója akad a Force Commandernek. Az egységek egyszerűen silány kidolgozottságúak, illetve a terep megjelenítése sem valami fényes. Igaz a helyszínek összhatása ad egy különleges beütést az egész játéknak, csakhogy ez vajmi kevés grafikai szempontból. Az egyetlen dolog, ami megállja a helyét: az átvezető képek. Itt végre ismét a jól megszokott színvonalú, hangulatos Star Wars-os átvezető képeket kapunk.
A hangok területén egy kissé kettős a kép. A zenét meghallva egy igazi Csillagok Háborúja rajongó valószínűleg a haját tépve pánikol egy ideig. A Csillagok Háborúja zenéjét modernizálni körülbelül olyan, mint az Egri csillagokat egy Sci-fi filmbe adoptálni. Ugyanakkor a hangeffektusok nagyon szépen szólnak, minden egységnek és zajnak a filmbeli hangjával találkozhatunk.
Végeredményben tehát van egy két rejtett színfoltja a játéknak, de ezekez bizony jól elrejtették. Csak abban tudunk reménykedni, hogy ez már tényleg a mélypont, és ennél már nem kell többet csalódnunk.
