Sherlock Holmes versus Arsene Lupin

Nemrég még a kalandjátékok szűkös piacáról írtam, aztán a feltámadásáról, de lassan már a dömpingjükről is beszélhetünk. Szinte be sem fejeztem a cikket a Runaway második részéről, mikor megérkezett a csomagom az Amazontól egy amerikai nyomozólány kalandjairól, és ezzel egy időben megkaptam tesztelésre a Frogwares legújabb Sherlock Holmes játékát is. A Silver Earring sikere után borítékolhatóak voltak a folytatások, és nem is ültek tétlenül az ukrán fejlesztők, hiszen az Awekened után hamarosan itt az Arsene Lupin.

Ebben a részben egy gigantikus párbajt játszhatunk végig, melyben két zseni – a nyomozók oldalán természetesen Sherlock Holmes, a borotvapenge elméjű brit, míg a tolvajok oldalán Arsene Lupin, a láthatatlan, csavaros eszű francia száll ringbe. A történet elején még azt hihetjük, hogy két lángelme játszadozik egymással, azonban a történet hamarosan komolyra fordul, és kiderül, hogy már-már háborúval fenyegető angol-francia konfliktust idéz elő a vetélkedés, hiszen Arsene Lupin minden egyes lopásával bosszút áll valamelyik francia sérelmen, amit britek követtek el.

Mi persze – hiszen mégiscsak egy sorozatról van szó – Sherlock Holmes és együgyű barátja, Dr. Watson oldalán veszünk részt a játékban, hol az egyiket, hol a másikat irányítva. A játék első személyű nézetből vezérelhető, akár csak az FPS-esek, és így járhatjuk be a gyönyörű 3D-s pályákat. A gyönyörű szót nem csak szokásból használom, hiszen valóban lenyűgözően elkészítették London leghíresebb helyszíneit, melyeket bejárhatunk és különböző részleteikben is elgyönyörködhetünk.

A helyszínek típusáról (valódi londoni helyszínek, azaz nem kitaláltak) először a Jumurdzsák gyűrűje jutott eszembe, hiszen ahogy az Eger reklámjátéka, úgy az Arsene Lupin simán lehetne egy Londont beharangozó játék. (Hazudnék, ha azt állítanám, hogy csak e játék miatt, de el is határoztam, hogy jövő tavasszal meglátogatom a brit fővárost). Természetesen a játék valójában játék marad, és a sok szép látnivaló mellett rengeteg megoldandó rejtély és rejtvény vár ránk ezeken a híres helyszíneken. Hiszen agyafúrt ellenfelünk nem átall azzal piszkálni a mi kifinomult detektív agyunkat, hogy bűncselekményeinek helyszínén nyomokat és rejtvényeket hagy hátra, melyekből – legtöbbször előre – megfejthető, hol csap le legközelebb.

Így jutunk a történetben egyre előrébb, miközben a Scotland Yard illetékeseivel próbáljuk elcsípni a megátalkodott franciát. Így néha kommunikálnunk, üzletelnünk, kihallgatnunk is kell más szereplőket. Szerencsére – ahogy a korábbi részekben – itt is kategóriánként (tárgyak, párbeszédek, dokumentumok és megfigyelések) gyűlnek az anyagok az üggyel kapcsolatban. A Frogwarestől már megszokhattuk, hogy több múlik a dokumentumokon és a párbeszédeken, mint a tárgyakon (ellentétben a legtöbb kalandjátékkal), ezért nagyon sokat kell olvasni, és mindent részletesen át kell tanulmányozni, mert anélkül biztosan nem jutunk tovább. Szerencsére hazánkban magyarul jelenik meg a játék, így az angol nyelv ismeretének a hiánya sem okozhat gondot.

És akkor jöjjenek a negatívumok: elég keményen el lehet akadni a játékban. Amint fent írtam, hogy minden szócska fontos a tíz oldalas levélben is, ez igaz. Néha a kilencedik oldal közepén van valami, ami túllendítheti a játékost egy elakadáson. De sokszor még az se. Van, hogy a készítők elvárják, hogy egy olyan helyre kattintsunk, ahova korábban már kattintottunk és ezért nem érezzük szükségét, ám mégsem juthatunk tovább amíg erre rá nem jövünk. Ez a Sherlock egy elég nehézre sikeredett nyomozós kalandjáték, ami könnyen felidegesítheti a játékosokat. Ezt egyrészt tapasztalatból mondom, másrészt a fórumukon körbenézve is hasonló érzéseket tapasztaltam. Mivel megjelenés előtti állapotról van szó, ezért végigjátszás sincs sehol, így a cikkíróknak egymást segítve kellett végigvinni a játékot.

A Silver Earringben bevezetett azon újdonság, hogy a játék levizsgáztatja a játékost, és csak akkor engedi tovább, ha az eddig történteket teljesen érti, most kimaradt. Ennek azt hiszem, az az oka, hogy ezt a vizsgáztatást most beépítették a játékmenetbe, csak talán most olyan tudást is elvárnak, ami el sem hangzott korábban, és ebből adódik a sok, kemény elakadás. A játék közepén – a British Museumban – egy kicsit talán el is vetették a sulykot a készítők, mivel itt egymás után csak rejtvényeket kell megoldanunk nagyon sokáig, amiben sokszor kell kitalálni a készítők gondolatait. Mindeközben egyszer sem találkozunk a kalandjátékokban megszokott leleménnyel – tárgyak megtalálásával és logikus kombinálásával, felhasználásával. De ha ezen túljutunk – és persze a vérbeli kalandjátékos csak átverekszi magát a rejtvényerdőn – akkor újra klasszikus kalandjátékként játszhatunk, bár néha a tárgyak összeszerelési sorrendje is felbosszanthat minket.

Összegezve, a Frogware negyedik Sherlock Holmes része egy szép kalandjáték, mely elég nehézre sikeredett. Bár a nehézségét nem annyira a vaslogika jellemzi. Ha valaki könnyen beleéli magát az ukrán készítők helyébe, nagyobb eséllyel indul a megoldásért, mint aki józan paraszti ésszel vág neki. A történet vége pedig – sajnos ezt is megszokhattuk a Frogwarestől – nem épen eget rengető katarzis, holott a játék maga végig izgalomban tartja a játékost. De legalább van vége, nem úgy, mint a Runaway 2-nek...