Vasúti archetípusok

Pras | 2015.05.22. 23:07 | kategória: Magyarisztán

PRO-PROLÓGUS
Megtévedt Olvasóm, a helyzet az, hogy valóban a nagysikerű(?), évek óta futó(?) sínvas-sorozat legújabb (pontosan az ötödik) darabja pihen épp a monitorodon, hiába pillantasz a posztra hatodszor is hitetlenkedve. Bár eredeti formájában nem mai darab, mivel több olyan kategóriával is körülírható a mű, melyek legyakrabban minimum polgári magánvádas eljárások során hangzanak el, több mint egy évig egy elfeledett (a részletek iránt fogékonyaknak „Minden sz*r” elnevezésű) mappa mélyén hevert és nem is szándékoztam publikálni, most azonban újra sikerült leülnie mellém egy gyereknek, aki az utazásának hangulatosabbá tételére véreshurkát rántott elő édes hamburgerzsemlyével. Ez hiba volt. Ez elfogadhatatlan.
Ez háborút jelent.
Here we go.

* Az itt leírtak nem tükrözik a Dome hivatalos álláspontját a tömegközlekedés etikettjéről, azzal munkatársai sem tartalmában, sem formájában nem azonosulnak, azzal nem értenek egyet. Hangosan.

PROLÓGUS
Hadd indítsam ezzel: Nem vagyok szociológus. Nem vagyok pszichológus. Nem vagyok etnográfus. Még csak etológus sem. Pályaválasztásnál kínosan kerültem minden opciót, ahol direkt vagy közvetetten emberekkel kellene foglalkozni, szakirányválasztásnál pedig szikével szűkítettem tovább a kört olyan entitásokra, amik akkor sem lennének képesek hangot kiadni, ha kötőtűvel döfködném a szemgolyójukat. Ha volna nekik. De nincsen. Mégis, születéskor elkövettem azt a felelőtlenséget, hogy homo sapiens sapiensként hagytam magamat felcímkézni, így rögtön egy erős szociális háló vett kéretlen kezelésébe. Kaptam adószámot, nemzeti himnuszt, majd születési anyakönyvi kivonatot, kaptam szülőket, több darabot is, kaptam nagynéniket, nagybácsikat, nagymamákat, nagypapákat, unokatestvéreket, negyed-unokatestvéreket, kaptam orvosokat a kórházba, kaptam pékeket a sütödébe, tanárokat az iskolába, postásokat a szomszéd néni ágyába és kaptam utastársakat a vonatra. Épp úgy, mint te, Olvasóm.
Úgy ám, vonaton utazol te is!
Sokadjára. Neked most ismét sz*r lesz. Jegyed van?

PROPOZÍCIÓ
Korunk társadalmában már nem mondható újdonságnak az individualizmus eszménye. Ha kívánod tehát, minden további nélkül pipát ragadhatsz, proletársapkát csaphatsz fel, bakelitről hallgathatod a The Muffs-ot, miközben olyan verseket írhatsz a barnított papírra, amikért a szerencsétlen adathordozó néhai fa önként gyalogolna ismét a láncfűrészbe. Mindezt Stevenson óta akár a vonaton!
Jogod van rá.
Nekem pedig – ha csendben teszem – jogom van „kretén balf*sznak” címkézni. Ebben semmi személyes nincs, pusztán annak az igénye, hogy a rendelkezésemre álló információk, megismert attribútumok alapján az embereket gyorsan egy már ismert, viszonylag jól körülhatárolható csoportba soroljam be, nagyvonalúan kezelve a tévedések esetleges lehetőségét. Egyszerűbb és sokkal rövidebb ugyanis „kretén balf*szként” hivatkoznom rád, mint pipás, prolisapkás, bakeliten... stb., érted, mire megy ki a játék. Állíthatod persze – voltaképpen vitathatatlanul –, hogy ez nagyon, nagyon csúnya dolog; azonban amikor a kivilágítatlan utcán egy nagyon maszkos ember közelít a járdán egy nagyon lefűrészelt csövű, nagyon-sörétes puskával a kezében, te is diszkréten átballagsz az utca másik oldalára. Noha ez sem szép dolog, nem igaz? Lehet, hogy csak fázik az arca és őzsöréttel reszeli a sajtot. Mégis, tetszik, vagy sem, agyunk folyamatosan a skatulyázással csökkenti a mindennapok bődületes információtömegét feldolgozható adatcsomagocskákká, végeredményben tehát a hatalmas humán szerveződésektől az apró műszaki gépek tervezéséig a leegyszerűsítő modellezés működteti a világot. Folyamatosan általánosítunk. Jól-rosszul.
Fasza, nem? Mi működteti akkor a MÁV-ot? A vizsgálhatóság érdekében szűkebbre véve a mintavételi halmazt, mi működteti az IC-ket...?

ENUMERÁCIÓ
A Rejtvényfejtő Nagymama.
Amikor a farpofáid révén kvázistacioner állapotban Fg súlyerővel kölcsönhatásba keveredsz az ülőfelülettel, a Rejtvényfejtő Nagymama lesz a Bátrak Kompániájából, azaz a négyes üléscsoportból az egyetlen, aki de facto visszaköszön. Ekkor még nem sejted, hogy képes egy kötött kesztyűből az eredetivel harmincnyolc kromoszómáig megegyező cerkófmajmot horgolni, folyékonyan beszéli a Hochdeutsch-ot, valamint úgy eszi csomagolásából a Medve sajtot, hogy attól kezdve még a texasi láncfűrészes is csak felkapcsolva hagyott lámpával bír majd elaludni (lsd. majd a Fogyasztót), mindez azonban a végelszámolásnál mit sem fog majd számítani. Ugyanis a Nagymama rejtvényt fejt. Skandináv, sudoku, szódominó, segédeszköz nélküli Vigenére-dekriptográfia, az Enigma feltörése fejben, egyre megy: a kötőtűit otthon felejtette, tehát problémákat old meg. Eszméletlen sebességgel és három órán keresztül folyamatosan. Ha a Rejtvényfejtő Nagymamát plotternek teszed be egy közönséges személyi számítógép mellé, revolvertárat kell biztosítanod neki a tollakhoz. Hogy ezt mégis a Sátánnal kötött egészen pontosan milyen megállapodás eredményeképp is képes így művelni, az sötét, mint Mordor a Föld Óráján (bár egy pillanatra felhorgad a szemtelen, ostoba gyermek benned, amikor eltűnődsz rajta, a „HOGHR” vajon magyar szó-e, és egyáltalán, hogy fért be a négybetűs helyre) – a lényeg, hogy megállíthatatlan, mint a Gigapulyka.
Egyébként Grazba utazik az onokához, aki a telefonos beszámoló objektív része alapján csak azért nem lehet maga a materializálódott Antikrisztus, mert történetesen van egy testvére is, aki éppen-pont k*rvára ugyanolyan.
Köszönni kezitcsókolommal!

A Wannabe Fehérgalléros.
Vannak aztán olyan emberek, akik nem olyanok, mint te, Olvasóm. Vannak, akik sikeresek. Vannak, akik már leraktak valamit az asztalra. Vannak, akik Fontosak. Ezt pedig nem fognak habozni kifinomultabb, vagy bárdolatlanabb módszerekkel a tudomásodra is hozni, máskülönben mi lenne az egészben a pláne, nemde? Ő, a Yuppie, a világ összes magától értetődő természetességével oldja meg ezt a problémát.
Katalógusfrizura, frissen borotvált áll, karaktercipő, harisnya, kiskosztüm, aranygombos zakó, double eldredge-be kötött selyemnyakkendő, tavalyról a gomblyukban felejtett „LiquidShit & Sons”-beléptetőkártya, tömény, bagzó pézsmapocok-illat, millilitere negyvenezer. Bár egyesekben ostobán felvetődhet az a gyanú, hogy az énképével talán nehezen kéne, hogy összeférjen egy másodosztályú IC lerohadt marhavagonja, mindezzel igazán nem vagy kisegítve az adott szituációban. Vizsgálatunk tárgya sem törődik ezzel, a hanyagul a lábhoz parancsolt Zara táska úgyis közvetíti a lényeget.
Ugyan ezen a ponton már vagy negyed órája próbálkozol a vizeletének pusztán a szagából azonosítani, hányféle illegális, vagy MÉG nem szabályozott pszichoaktív anyaggal próbálja stimulálni magát a napi 13 óra munkaillúzió-keltéshez, amikor már elfogynak a lábujjaid is, feladod. Ő nem. Bár a harminc kilométer per órát alulról karcolgató kvázi-fénysebesség úgy lökdösi a síneken Thomast, a Gőzmozdonyt, mint az Enterprise űrhajót a klingon Vészmadarak barátságos közeledése, hősünk egyik kézzel meredten kapaszkodik a szigorúan Excelt futtató netbookjába, másik kézzel pedig a telefonba, miközben a nyaki aortájukat a tulajdon körmeikkel egyre leplezetlenebbül átvágni igyekvő hölgykoszorútól kényszerűen körbevéve ecseteli immáron háromnegyed órája, éppen milyen állásinterjúról érkezik külhonból, ahol űrhajós-, és berepülőpilóta-kompetenciák alatt labdába sem rúghat senki. Minden, hangszálakkal képzett félszava a légnyomás-változásban valaha materializálódott legtisztább Egoizmus. Bár lélekben koktélmeggyet készítesz a szemgolyójukból mindössze egy evőpálcika és egy ruszki hidegháborús sugárhajtómű felhasználásával, igazán mégsem tudsz rájuk haragudni. Végeredményben, őket is csak egy Rejtvényfejtő Nagymama hozta a világra!

A Fogyasztó.
Ha felvetjük egyfajta társadalmi csiszolódás lehetőségét, akkor könnyű belátni, hogy emberek milliói haltak meg háborúkban kozmikus léptékkel nézve elhanyagolható történelmünk során azért, hogy ma a teszkóban olcsón vásárolhassunk M&M's-et. Innen már csak egyetlen lépés a logikai láncon annak igazolása, hogy aki nem él az ezáltal létrejött lehetőségekkel, aszkéta, diétázik, csak olyan dolgokat vásárol, amire szüksége van, horrible dictu egyszerűen tekintettel van embertársaira a fogyasztás időpontját és jellegét illetőleg, az nem egyszerűen hazaáruló. Nem egyszerűen kontinens-áruló. Az, barátaim, faj-áruló, és annak a százmilliárd embernek az áldozatvállalását, akik valaha és valamikor is emberként sétáltak ezen a Földön, s most mindannyian por és hamu, külön-külön és kollektíve is szembeköpi!
...a Fogyasztó ezzel tökéletesen tisztában van, és a Fogyasztó a helyén is kezeli az őseit. Ismered a Fogyasztót jól, Olvasóm. Személyvonatokon ők azok a joviális úriemberek, akik hónaljból fogyasztják a hidraulikusan előtolt parasztkolbászt, amihez a kenést ötliteres marmonkannából adagolt tájjellegű termelői borral (olcsóbb, mint az ivóvíz) biztosítják, és egy-egy állomáson olyan ütemben rántják le az ablakot, hogy kiordibálják rajta: „MTE! MTE!”, hogy utána az alvázat három hétig szkennelik a Járműjavítóban ultrahanggal, mikrorepedések után kutatva. Aztán inkább a biztonság kedvéért leadják a mélytelepen az egészet. Ők azonban a személykocsik miliőjéhez olyannyira hozzátartoznak, mint walesi tájhoz a zoofilia.
Némileg eltérő a helyzet az InterCity járatokon. Köztünk legyen szólva, Olvasóm, eleve elb*szott üzenetet közvetítenek a beépített sörbontók. Mondhatnánk, persze, hogy a Magyar Királyságban tradíciója van az alkoholizmusnak, de az öngyilkosságnak is, mégsem látok túl sok hurkolt kötelet lógni a csomagtér-idomokról. A BKV járatain már többet, azok azonban valahogy túlságosan kicsik – tekintettel arra, hogy ezek közbeszerzés során nyerték el végső formájukat, használhatatlanságuk azért nem feltétlenül meglepő.
A Fogyasztó azonban nem merül el kurrens és régóta megoldatlan társadalmi problémákban – ő azt teszi, amit a legjobban ért. Ehhez esetenként óriási segítségére van a büfékocsi, az igazán profi azonban hozott anyagból dolgozik, elvégre ha egy három hete klinikailag halott törpe pincher agyának eltávolítod a tetszőlegesen kiválasztott 57%-át, még akkor is egy percen belüli szintidővel fogja levágni, hogy nyolc-kilencszáz forint egy kávéért, na, az kib*szottul meredek lenne még akkor is, ha közvetlenül a kocsi tetején szállna le az alapanyagot Bolíviából ideszállító helikopter, hogy aztán a kávénövényt előtted véreztessék ki kóservágással – nemhogy így. Itt azonban – o, tempora, o mores! – nem állhatunk meg, hiszen a ritmikus chipsropogás labdába sem rúg a Nyolcadik Főbűn mellett: Amely az InterCityn dobozból fogyasztott melegétel.
Iiiiiigen.
Amikor a melletted utazó „aranyos kisgyermek” a váltakozó frekvencián leadott konstans százharminc decibeles hangnyomással előadott ordítással már kisütötte az agyad összes külső ingerek értelmezéséért felelős területét (...hitted legalábbis ezt, nagy naivan), akkor jön Ő, a Fogyasztó, amint előkapja a Tupperware-t, annak varázslatos, bár hideg beltartalmát (defaultból székelykáposzta) pedig mind vizuális-, mind audio-, mind illatcsatornákon a legnagyobb önzetlenséggel osztja meg a teljes marhavagonnal hűséges társa, egy n+1-szer elmosogatott honvédségi kanálgép, rosszabb eseten egy, ugyancsak a legvidámabb barakk egyik polcáról származó, jobb sorsra érdemes polipropilén-villa hathatós segítségével.
Mire a böfögésig és explicit hasvakargatásig eljut a processz, visszafordíthatatlanul két komoly változást élsz meg, Olvasóm: Egyrészt soha még ilyen magasra nem hágott a komparatív önértékelésed (...te egoista, öntelt állat), másrészt – némileg paradox módon – ez az egyetlen pillanat, amikor bármelyik, szintén a vagonban tartózkodó Májterroristával cserélnél.

A Májterrorista
Fogyasztani ugyanis tudatmódosító szereket is lehet – ahogy erre már az emberiség hajnalán volt szerencsénk rádöbbenni, mindenki óriási örömére. A múlt Egyiptomában a zavaros, szűretlen, kesernyés sör a fáma szerint akár az életet is jelenthette a földekre bár az életet, lakóira közvetlenül a fertőzések okán viszont esetenként mégis a halált elhozó Nílus vizével szemben. Ha pedig az embert valami is kiemelte az állati sorból, az a kognitív képessége: az MT sem felejti el, hogy kockáztatni ritkán érdemes. Ennek megfelelően a fedélzetre gyári alapbeállításban N darab sörrel lép fel, ahol N (a lényeges, hogy felülről nem korlátos) természetes számhalmaz egy eleme.
Ez a magatartás tehát bár elsősorban a felelős életvitel hozadéka, nem elhanyagolandó mellékkörülmény az sem, hogy a hosszú, unalmas vonatút során MT a jókedvű szalonspicctől az ortómód beb*szottságig különleges állapotok széles skáláján válogathat; utastársai pedig abban a megtisztelő rituáléban részesülhetnek, hogy gondolatban újra és újra felülbírálhatják a mindenkori bajnok személyét. Ez persze, némi fejszámolást igényel, hiszen hogyan viszonyul a négy sör és négy rövidital azon harcos teljesítményéhez, aki egyenesen egy tálca sört választott kísérőjéül? Na, nem mintha komolyan megérdemelné az agyad aritmetikai-logikai egységének durva hulladékhő-fejlődéssel járó gépidejét olyasvalaki, akinek eszébe sem jut megkínálni...

Az ingázó diáklány
Óó igen. Fölösleges tagadni, Olvasóm, te (jó eséllyel) férfi vagy, ő egy őssejtjeiig bezárólag értelmiségi úrhölgy; egy pár másodlagos nemi jelleg ott, némi tesztoszteron itt, tudjuk jól, hogy folytatódik a történet. „Rohadt szatír!” kiáltásokkal és némi tompa tárgy okozta traumával, többnyire, de nem így most! Most ugyanis egy szende mosollyal megkér, hogy gurulós bőröndjét, amibe vizuális becsléssel darabolás nélkül beletetriszezhető két, egységsugarú szemétszállító hullája, elhelyezd a közösségi közlekedést biztosító jármű csomagterében. Hogy mi a magasságos szent f*szt szállíthat vajon egyetlen heti albérleti ellátmány címén, arról fogod a PhD-det megírni, döntöd el, miközben két letépett ülésből és egy döglött darázsból rögtönzött kétkarú emelővel és jelentős mértékű, vissza nem téridendő EU-s támogatással végül képes vagy felgyömöszölni azt a sz*rt az egyik oldali csomagtérbe. Így ugyan a sínpáron jelentős kopási aszimmetria lesz megfigyelhető, de figyelmedet nem ez köti le, hanem annak latolgatása, hogy a bőrönd térfogatával és a súlyával végzett varázslatos fejszámolás eredményeképp kiköpött sűrűség minimum plutóniumra enged következtetni. Remélhetőleg van TB-d, szükséged lesz rá. Ettől eltekintve azonban megütötted a főnyereményt, Olvasóm, ugyanis az Ingázó Diáklány individuális megjelenési formájában tökéletesen passzív és ártalmatlan biológiai képződmény. Kivéve, ha van barátja (többnyire van) és/vagy telefonja (többnyire van), ekkor lásd lejjebb. Párban már előfordulhat, hogy meredek agyhalottságok találnak meg akusztikus csatornákon, de már az előző részekből is kiderülhetett: mindig legyen nálad zenelejátszó! Az objektív tájékoztatás jegyében megemlítendő, hogy minél nagyobb létszámban vannak egy légtérben jelen, annál valószínűbb, hogy valamelyikük hozott sütit, ebben az esetben pedig P>0 valószínűséggel téged is megkínálnak, köszönhetően annak, hogy képtelenek abban a beteg fejedben olvasni. Te mázlista.

A Telefonhuszár.
A huszárság magyar találmány (nagyjából annyira, mint Jézus), definíciója pedig roppantmód egyszerű (mármint nem Jézusnak): lovon születik, lovon vérzik, lovon hal meg. A ’Telefonhuszár’ fogalom értelmezése ezen analógia alapján könnyedén megy egy Unicummal olyannyira leitatott hatévesnek is, amelynek a látványára a Gyámügy kollektív seppuku-t követ el egy közönséges iratkapoccsal.
A Telefonhuszár tehát (újabban) telefonnal születik, a – szubkulturális csoport nőnemű példányait vizsgálva - azzal vérzik és azzal hal meg. Jóval később, sajnos, mint szeretnéd, Olvasóm, ugyanis ebben a pillanatban éppen hangosan használja a készüléket. Veled szemben ülve. Második órája. Folyamatosan. Nem vagy egy erőszakos típus, ezt anyukád is megmondta, az anyukáknak pedig mindig igazuk van, most azonban azon kapod magad, hogy elgondolkodsz: vajon a kóla tényleg feloldaná a hullát...? (protip: A hidrogén-fluorid igen.)

A felsőbbrendűségi komplexussal (sikertelenül) küzdő, általánosító, önreflexióra képtelen nímand seggfej
Na, az ilyenekkel például semmi gond nincs.

PERORÁCIÓ
Nos, kedves Olvasóm, utazásunk végéhez értünk, leszel szíves leszállni, vagy rendőrt hívok; remélem, ma is mindannyian tanultunk valami újat, és ha más nem, legközelebb játszhatsz utas-bingót! Vigasztaljon azért a tudat, hogy óriási valószínűséggel a vagonból (változó mértékben szétcs*szett idegekkel bár, de) annyian fogtok leszállni, amennyien felszálltatok, ezt pedig egy három órás út során például nyolcvan csimpánzzal megdöbbentően problémás eljátszani - mégiscsak mi vagyunk a Teremtés csúcsa, nemde? Csomagodat itt ne felejtsd, hopp, az esernyődet se; a szomszéd utas baromi látványosan próbálta visszaadni, amire baromi látványosan szúrta ki majdnem a tulajdon szemét, de tegyünk úgy mindannyian, mintha mi sem történt volna. Benzinár-emelésnél ugyanitt, ugyanekkor! A késés vis maior, a jegyárat nem térítjük vissza...

Hozzászólások

1 | sHarris 2015.05.23. 11:50
Imádom az írásaidat, de csak most látom, hogy nekem kimaradtak az előző felvonások ebből a színdarabból. :D

2 | LordMatteo 2015.05.27. 15:39
... :D :D :D Naponta vonatozóként szembesülök ezekkel, bár az öreg-büdös-köhögő-tégedbámuló nyugdíjast hiányolom.

3 | Pras 2015.06.09. 16:23
Nem törekedhettem a teljesség igényére, valóban. :D

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.